Skip to main content

Gyógyszerész az utipatikáról

Pantyene Bujaki RozsaA jól megérdemelt nyaralás megtervezésekor nem csak azon érdemes elgondolkodnunk, hogy a fürdőruha mellé csomagoljunk-e melegebb ruhadarabokat, ha esetleg hidegre fordulna az idő, hanem azt is meg kell fontolnunk, hogy saját, útitársunk vagy családunk egészségét hogyan óvjuk meg, hogyan előzzük meg, illetve kezeljük az esetlegesen felmerülő egészségügyi problémákat. Az interjúval arra keressük a választ, mit kell tartalmaznia egy gondosan összeállított útpatikának. A válaszadó, Pántyéné dr. Bujáki Rózsa szakgyógyszerész, ő lesz ebben a témában segítségünkre.


- Köszönjük, hogy elfogadta felkérésünket. Kérjük, röviden meséljen szakmai pályájáról. Mi motiválta, hogy a gyógyszerészetet válassza hivatásul?
- Őszintén megvallva már fiatal koromban érdekelt az emberi szervezet felépítése, működése, megbetegedései. Azonban a pályaválasztás idején rá kellett döbbenem, hogy a vér és tűk puszta látványa is megvisel. Ekkor merült fel a gyógyszerészi szakma lehetősége. Azóta is úgy érzem jól döntöttem. 9 éve vagyok a pályán és még mindig minden napját élvezem.
- Biztosan Ön is összekészít útipatikát, amikor hosszabb – rövidebb utazásra indul?
- A válaszom természetesen, próbálok mindenre felkészülni, hiszen mikor máskor lenne probléma, mint mikor az ember az otthonától távol van
- Ha megvan a nyaraláshoz a kiválasztott úti cél, véleménye szerint milyen jellegű veszélytényezőket kell figyelembe venni, amivel szemben fel kell készülnünk?
- Ezt én nem veszélytényezőnek mondanám, inkább a környezethez, időjáráshoz való alkalmazkodásnak. Fontos, hogy tudjuk, vízpartra megyünk vagy erdőbe túrázni, esetleg külföldre utazunk. Bár az alap-csomag hasonló, de néhány dologban különbözhet is.
- Ha már tisztában vagyunk a körülményekkel, amelyben a nyári kikapcsolódást el fogjuk tölteni, milyen készítményeket, gyógyszereket készítsünk össze megelőzés és tüneti kezelés céljából?
- Az általános úti patikából nem hiányozhat:
Láz- és fájdalomcsillapító, amelynek palettája hatalmas, rengeteg vényes és vénynélküli készítmény megtalálható a patikai polcokon. A legismertebb és legszélesebb körben alkalmazott hatóanyagok az ibuprofen, diclofenac, naproxen. Az utazási hányingerre, émelygésre a dimenhidrinat tartalmú készítményt érdemes választani.
Utazásaink során gyakorta előforduló probléma a hasmenés. Csapvíz fogyasztás, idegen ételek, esetleg rossz higiéniai körülmények között készült fogások elfogyasztása is kiválthatja. Ilyenkor érdemes szén alapú, diosmectit vagy tannin tartalmú gyógyszert választani. Fontos tudni, hogy ameddig a fertőzés szervezetben van, addig a tünetek fennállnak, ez lehet egy nap, de akár 3-4 is mire kiürül a szervezetből. A bélflóra helyreállítását probiotikumokkal segíthetjük elő.
Mivel nyáron vékonyabban öltözködünk, így egy kisebb baleset, sokkal nagyobb horzsolásokkal járhat, nagyobb sebeket okozhat. Érdemes magunkkal vinni sebfertőtlenítő oldatot vagy krémet. Ma már a patikai polcokon megtalálhatóak olyan krémek, gélek amelyekben a fertőtlenítő mellett, hámosodást elősegítő anyagok is vannak, így például gyermekek esetén egyetlen mozdulattal tudjuk kezelni a problémás területet. Persze a ragtapaszt se felejtsük otthon, mivel egy vízhólyag is nagyon kellemetlen tud lenni, ha éppen rossz helyen van.
Vízpart mellé szükséges kiegészíteni a csomagunkat magas faktor számú napvédővel, ilyenkor érdemes a jobb minőségű, esetleges drágább készítményeket választani. De ne felejtsük otthon a kalapot, napszemüveget, sem és ha mind ezek ellenére megtörtént a leégés, a legjobb, ha van a csomagunkban napégés kezelésére szolgáló készítmény. A legegyszerűbb a spray formájú termékek, hiszen ezzel óvatosan befújva, szinte nem is kell a fájdalmas területhez érintéssel nyúlni.
Erdős területeken való túrázásnál figyeljünk oda, hogy van-e kullancsveszély. Ilyenkor kullancs- és szúnyogriasztók alkalmazása mellett figyeljünk oda az öltözködésre is (jól szellőző, de zárt ruhába járjuk az erdőt). Minden túrázást követően alaposan át kell vizsgálni a testet főleg a hajlatokban, majd a viselt ruhákat mindenképpen mosásba tenni. Ma már nem csak patikákban, de drogériákban, boltokban és reformházakban is beszerezhetőek a kullancs és szúnyogriasztó készítmények. Vannak, amelyeket közvetlen a bőrre lehet fújni, egyes termékeket akár a ruhára, de léteznek már karkötők is, melyek távol tartják a vérszívókat.
- Miben más egy összeállított útipatika, ha csak felnőttek utaznak és miben tér el, ha a teljes család a kiskorú gyermekekkel együtt indul nyaralni?
- Mivel már én is két kislánnyal járok nyaralni, azt mondhatom, hogy amit saját magunknak vinnénk, mindazt vigyük gyerekeknek való formában is. A gyermekkel való utazás sokszor kihívás a szülőknek. Sokkal nagyobb figyelmet igényelnek, válasszunk nekik megfelelő ruházatot, mindig legyenek bekenve naptejjel és viseljenek sapkát/kalapot a fejükön.
Sok gyermeket érint az utazási rosszullét. Ennek kiküszöbölésére használhatunk dimenhidrinát tartalmú kúpot, illetve ha ez a probléma inkább izgalom eredetű, akkor érdemes megpróbálni a nyalóka formájú hányinger csillapítókat, ezzel is lekötve a gyermek figyelmét.
A lázcsillapító a kicsiknek kúp és szirup formájában, a nagyobbaknak már szopogatós tablettában is elérhető (ibuprofen).
Egy-egy étel által kiváltott hasmenést a gyermekek sokkal jobban viselnek, a tannin és diosmetic hatyóanyag náluk is alkalmazható, természetesen probiotikummal kísérve.
Nyáron a napon, vagy a vízparton a nagy hőségben fokozottan figyeljünk rájuk, hiszen hamarabb felhevülhet a testük és a játék hevében elfeledkeznek a megfelelő folyadékpótlásról
- Az egzotikus országnak minősülő uticélok esetében szükséges változtatni az egészségügyi csomag tartalmán?
- Ilyenkor érdemes megnézni, hogy milyen védőoltásokat kell beadatni az adott országba való utazás előtt, ezzel sok minden megelőzhető. Számolni kell az időeltolódással is, a jet lag szindrómával. A biológiai óránkat nehéz becsapni, ezért ha valaki hajlamos arra, hogy nem tud mindig és mindenhol aludni, érdemes konzultálni a háziorvosával, hogy írjon neki olyan altatót, amely kifejezetten erre a problémára van.
- Mit tegyünk, ha külföldön ér minket valamilyen enyhébb egészségügyi probléma és megfeledkeztünk mondjuk fájdalom/lázcsillapítót csomagolni, vagy adott esetben elfogyott?
- Ilyen esetben keressük fel a legközelebbi gyógyszertárat. Szerintem ők is olyan segítőkészek, mint mi, amikor egy külföldi próbál tőlünk segítséget kérni. A vény nélkül kiadható hatóanyagok listái hasonlóak, ezért érdemes nem a gyógyszer nevével kérni, hanem hatóanyag alapján. Ebben már nagy segítségünkre lehetnek az online keresők, akárcsak a fentiekben az egyes tünetek esetén ajánlott hatóanyagok. Komolyabb megbetegedés esetén viszont mielőbb orvoshoz kell fordulni.
- Köszönjük a beszélgetést, jó nyaralást kívánunk Önnek és családjának!

 

  • Készítés ideje: